Intenzitás

2 hozzászólás

Nem szeretem a köztes állapotokat. Amikor már rég nem lila, de még nem is fekete. Amikor már nem csíkos, de nem is kockás, amikor már nem szeretet, de nem is közömbös vállmegvonás, amikor már nem embert próbáló gürizés, de még nem is korlátlan szabadság.

Valószínűleg NEM ez volt az életem legjobb meghatározása ami a nyár évszakot illeti – korlátlan szabadság? Inkább paradox börtön. A perzselő hónapokban (amikor rekkenő a forróság…ó, édes Disney rajzfilmek kora! ) feltűnőbb a monotonitás. Délkörül összekaparni magad az ágyból, lézengeni a függönyvédte szobában, amíg kint nem lesz elviselhető a klíma, majd kiszabadulni egy időre a betonra, ki, ki, ki a városba, ahol ugyanezt a nyári életvitelt folytató fiatalok hada támadja le a legjobb padokat, rendeli meg az utolsó jeges teát a teázóban.

Tulajdonképpen a nyár nagyrészét nem is töltöm itthon. Naptárilag. Mégis, azok a napok tűnnek a legintenzívebbnek, amiket eszerint a furcsa menetrend szerint szerveztem meg (nade kérlek…ÉN? Én biztos nem. Szerintem ez is a szentgyörgyi társaság specialitása). A távol töltött idő mindifg hamarabb telik – még akkor is, ha borzalmasan.

Itthon viszont minden elnyújtott, hosszas, a szép szebb, a rossz pedig ezerszer romlottabb, feketébb, gyűlöletesebb – intenzívebb.

Reklámok

vizet

Hozzászólás

Rootless Tree
by Damien Rice

What I want from you
Is empty your head
They say be true
Don’t stain your bed
We do what we need to be free
And it leans on me
Like a rootless tree

What I want from us
Is empty our minds
We fake a fuss
And fracture the times
We go blind
When we’ve needed to see
And it leans on me
Like a rootless…

So fuck you, fuck you, fuck you
And all we’ve been through
I said leave it, leave it, leave it
It’s nothing to you

And if you hate me, hate me, hate me
Then hate me so good that you can let me out
Let me out of this hell when you’re around
Let me out, let me out,
Let me out of this hell when you’re around
Let me out, let me out

What I want from this
Is learn to let go
No not of you
Of all that’s been told
Killers reinvent and believe
And this leans on me
Like a rootless…

So fuck you, fuck you, fuck you
And all we’ve been through
I said leave it, leave it, leave it,
It’s nothing to you

And if you hate me, hate me , hate me,
Then hate me so good that you can let me out, let me out, let me out
Let me out of this hell when you’re around

And fuck you, fuck you, fuck you
And all we’ve been through
I said leave it, leave it, leave it
It’s nothing to you

And if you hate me, hate me, hate me
Then hate me so good that you can let me out
Let me out, let me out, let me out,
Hell when you’re around…(Repeat 4x)

Let me out, let me out, let me out…

It’s hell when you’re around

Barlangban

2 hozzászólás

Loptok, csaltok, hazudtok, én pedig csak gyűlölök, gyűlölök, gyűlölök——-

Széttépték, elégették, elszakították, lehámozták, kisemmizték, megölték, elhantolták, feltúrták, leköpték, elvették, és újra, és újra, és újra.

Egyszerűen nincs semmim.

Hatodik nap *.*

Hozzászólás

Holnap ötödszörre rendezik meg Perkőn a Gyermek- és Ifjúsági Néptáncfesztivált.


Nem érzitek úgy, hogy már a neve is olyan szépi, hogy még gépelni is jó? 🙂 Tény és való, hogy teljesen begolyóztam és úgy viselkedem, mintha holnap legalábbis egy világkörüli sátorozásra indulnék, nem egy fesztiválra.  Gondolom nem érintene ilyen érzékenyen az esemény hogyha alapból mennem kéne néptánccsoporti szent kötelességemből, mivel viszont nekem ilyenem sajnos nincs, utána kellett járnom a dolgoknak:)

Najó, annyira azért nem 😀

A  – és ez itt a reklám helye!!! – 100 lábú néptáncegyüttessel minden viszonylatban jól jártam, de ebbe most túl mélyen nem mennék bele, annyit csak, hogy *mi sem természetesebb* alapon holnap kilenckor én is felszállok a buszra.

Addig pedig eltávolítom a 2. világháború idejéről bent ragadt csészéket és port törlök mielőtt még a tüdőm feladná a szolgálatot — csak gondoltam szétordibálom az agyam tartalmát.

sztrájkolok

Hozzászólás

Alapból nem szeretem a hirtelen változásokat, kényelmesebb vagyok annál, és az a nagy adag spontaneitás, ami belém szorult, máshogy tör felszínre. Ez az értelmetlen sztrájkolás pedig kifejezetten idegesít. Persze, jól jön egy-két  reggel, amikor nem hatkor, hanem hat órával később, tizenkettőkor ébredek fel, és akkor sem arra, hogy a telefonom túlvilági hangokat ad ki magából azért, hogy én felkeljek és üssek végre egy jó nagyot rá, hátha akkor elhallgat én pedig felkelek.

Tulajdonképpen közvetlenül is érint a sztrájk, a másik nézőpontból is, hiszen körülöttem mind olyan emberek vannak, akiknek bizony le fogják vonni azt a százalékocskát a fizetéséből. Viszont véleményem szerint ígyis-úgyis levonják, úgyhogy teljesen felesleges és csak velünk csesznek ki, mint mindig. Nem tudom miért nem sztrájkolunk mi is, de úgy igazán – ez a japán sztrájk ezzel a kis fehér szalaggal elég lightos ahhoz, hogy eredménye legyen. ordítozni kéne, kivonulni, nem tágítani – persze mi mindig csak másodlagosak vagyunk, pedig ha jól értesültem egyszer régen, akkor ez az egész iskola dolog azért lenne, hogy a MI fejünkbe töltsenek valamit (és most nem a dolog hatékonyságáról van szó, hanem magáról az elgondolásról)

Az egész napot papírfecnik és egy rettenetes golyóstoll tásaságában töltöttem – úgyhogy most most eljött az idő, hogy felcsatoljam a sarumat és kiszabaduljak valahova.

Miért van az, hogyha beírom azt, hogy *bőrsaru* akkor a google egyből egy Converse tornacipőt dob ki????

SZ, mint.. szezonális?

1 hozzászólás

A blogomat a legjobb jóindulattal is csak a szezonális jelzővel illethetem — feltéve, ha nagyon rendes meg kedves vagyok és nem akarom lealázni saját magam a poklok fortyogó bugyráig.

Egy ideig próbálkoztam a felélesztésével, de ahogy egyre inkább szükség lett a kabátra az ablakon kívüli világ klímája miatt, úgy éreztem én egyre erősebbnek a késztetést, hogy hagyjam abba. Kitörölni nem volt szívem – ó, milyen érzelgős lettem újabban – , úgyhogy gondoltam félbehagyom, úgy, mint ahogy félbehagyhatok egy tortasütést vagy egy széki lassút.

Amióta utoljára írtam nemcsak a havas évszakon vagyunk túl, hanem más  – életem kimenetelét túlságosan is meghatározó – eseményken. Példának okáért elkezdtem népzenét hallgatni és paradicsomot enni. Ezek mellett pedig elfogadtam olyan dolgokat, amiket múlt nyáron képtelen lettem volna összeegyeztetni magammal. Persze gondolom ez is a felnövés része. Nem egyfolytában összeegyeztetni magad a többiekkel, hanem belehelyezkedni minden egyes adandó helyzetbe, legyen annyira kényelmes, mint egy gigantikus, szúrós csótányszobor, vagy éppen a vörös szőnyegem, ami enyhén kifakult már, de a hangulatot még mindig adja.

Még mindig vonz minden, ami mást megbotránkoztat, előttem két üvegfülbevaló és egy árválkodó chilis mogyoró.

Ezen kívül úgy érzem magam, mint egy menopauzás ötven éves, csak éppen rajtam nem a hő-, hanem az érzelemhullámok széntanak át. Hatalmas cséplőgépek.

És a cukorborsó még nem is a legrosszabb variáns, már ha engem kérdeztek.

Döglött

1 hozzászólás

Semmi kétség nem fér hozzá: a blogom haldoklik.  Ez persze egyedül az én hibám, egyedül én hozhatnám el neki a varázserejű, feltámasztó jellegű főzetet egy – vagy netalántán több –  nyomorult bejegyzés formájában, de….nem tudom, valahogy nem megy.

Kifáradtam, hogy Szendét idézzem “nincs ösztönöm”, szabadságra ment az agyam, sajnálom.

Mielőtt megjelennének a dögevők, még benézek, hátha tudom menteni azt, amit esetleg érdemes:)

Older Entries