Alapból nem szeretem a hirtelen változásokat, kényelmesebb vagyok annál, és az a nagy adag spontaneitás, ami belém szorult, máshogy tör felszínre. Ez az értelmetlen sztrájkolás pedig kifejezetten idegesít. Persze, jól jön egy-két reggel, amikor nem hatkor, hanem hat órával később, tizenkettőkor ébredek fel, és akkor sem arra, hogy a telefonom túlvilági hangokat ad ki magából azért, hogy én felkeljek és üssek végre egy jó nagyot rá, hátha akkor elhallgat én pedig felkelek.
Tulajdonképpen közvetlenül is érint a sztrájk, a másik nézőpontból is, hiszen körülöttem mind olyan emberek vannak, akiknek bizony le fogják vonni azt a százalékocskát a fizetéséből. Viszont véleményem szerint ígyis-úgyis levonják, úgyhogy teljesen felesleges és csak velünk csesznek ki, mint mindig. Nem tudom miért nem sztrájkolunk mi is, de úgy igazán – ez a japán sztrájk ezzel a kis fehér szalaggal elég lightos ahhoz, hogy eredménye legyen. ordítozni kéne, kivonulni, nem tágítani – persze mi mindig csak másodlagosak vagyunk, pedig ha jól értesültem egyszer régen, akkor ez az egész iskola dolog azért lenne, hogy a MI fejünkbe töltsenek valamit (és most nem a dolog hatékonyságáról van szó, hanem magáról az elgondolásról)
Az egész napot papírfecnik és egy rettenetes golyóstoll tásaságában töltöttem – úgyhogy most most eljött az idő, hogy felcsatoljam a sarumat és kiszabaduljak valahova.
Miért van az, hogyha beírom azt, hogy *bőrsaru* akkor a google egyből egy Converse tornacipőt dob ki????
